a kezdetek

Álom vagy valóság?
(1. rész)
Vártam ezt a napot. A sok unalmas nap mellett végre kimozdulok itthonról, és együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. Csak az estére tudtam gondolni, számoltam visszafelé a múló perceket. Kigondoltam, mit veszek fel. Forró nyári nap volt a mai, így a kedvenc szettem mellett döntöttem: fekete szoknya tornacipővel, és egy csinos fekete felső. Délután még MSN-en megbeszéltem a többiekkel, pontosan mikor és hol találkozunk. Meglepő módon repült az idő. Hamar el is jött az este. Elköszöntem édesanyámtól, majd útnak indultam.

A megbeszélt helyen találkoztam barátnőmmel, Kiira-val, és a többiekkel, Heikki-vel, Zane-nel, aki iránt többet éreztem puszta barátságnál, és még pár új arccal, akikkel eddig nem találkoztam. Illedelmesen bemutatkoztam nekik, majd kezdődhetett a baráti összeröffenés. Nagyon sokat nevettünk, jó kedvű volt mindenki, és persze a finom italok fogyasztását se hanyagoltuk. De valami miatt mégsem akart jól összejönni ez a nap. Hirtelen rosszul lettem, és elájultam...

Elkezdtem ébredezni, de szememet nem bírtam kinyitni. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért kiabálni akartam...de a szám le volt ragasztva. Szorítást éreztem a kezemen is, és rájöttem, nem tudok megmozdulni sem. A hideg ment végig a hátamon, miközben tudatosult bennem, hogy elraboltak. Próbáltam mocorogni, hátha fel tudok borulni a székkel együtt, de pechemre görgős széken kaptam helyet. Úgy döntöttem, megpróbálok megszabadulni a számon lévő ragasztószalagtól, ezért arcomat a vállamba kezdtem dörzsölni. Már majdnem elértem az ajkaim szélét, de lépéseket hallottam közeledni...

-Leveszem, ha nem kezdesz el kiabálni. Úgysem hallja meg itt senki, és csak fogyasztod az energiádat. - mondta eltorzított hanggal a fiatalember.
El kellett ismernem, más választásom nincs. Jelzésképpen bólintottam, így számról lekerült a ragasztószalag.
-Hol vagyok? És te ki vagy? Miért raboltál el?...Meg akarsz ölni???
-Állj le, nyugi. Ha meg akarnálak ölni, akkor nem gondolod, hogy már megtettem volna?
Azt kell, hogy mondjam, van benne valami.
-Akkor miért raboltál el?
-Majd idővel rájössz. – zárta beszélgetést a rejtélyes idegen.
Nem voltam elégedett ezzel a válasszal, de jobbnak láttam, ha csöndben maradok...legalábbis egy időre. Ahogy telt az idő –bár időérzetemet teljesen elvesztettem-, megszomjaztam. Amint kértem innivalót, egyből kaptam. Méghozzá kívánságomhoz híven. Ezen magam is meglepődtem.
-Nem vagy éhes?
-Nem gondolod, hogy neked ebben a helyzetben le tudna menni akár egy falat is a torkodon?
-Jogos...de nincs mitől tartanod. Higgy nekem!
-Kösz...
-Biztos nem vagy éhes?

Végülis kértem pár falatot. Mivel nem láttam semmit, ő etettet. De ez se ment olyan könnyen. Az első falatnál direkt összekent...azt hitte, ezzel nagyon poénos. Normális esetben talán én is nevettem volna rajta, de ebben a szituációban valahogy nem tudtam mosolyra görbíteni a szám. Bocsánatot kért a turpiságáért, majd normálisan etetett tovább.

Mindketten csöndben voltunk, így kicsit a gondolataimba merültem. Magam se értem, miért, de nem gondoltam, h rossz ember lenne az elrablóm. Bár fogalmam se volt, ki volt.