the end...?

Álom vagy valóság?
(8. rész)
Visszaültünk a padra. Fogtuk egymás kezét és egymáshoz bújtunk.
-Még most se hiszem el.
-Én sem. Ugye nem haragszol, hogy elraboltalak?
-Viccelsz? Mondtam neked, izgalmas volt. – elvörösödtem – Jesszusom. Mekkora ribanc lehettem, amikor rád másztam...
Zane nevetett.
-Nem voltál az. Inkább nagyon szexi. Izgató voltál. Nehéz volt leállítani...
-Hát ha nem próbálkozok a zipzárral, akkor lett volna nehéz.
-Igazad van.
-Tudom. De majd legközelebb befejezzük... – mondtam sejtelmesen.
-Khm...én is erre gondoltam, csak nem akartam már így az elején ilyet mondani.
-Jaaaj, ne szerénykedj. Egyébként is, pont azért mondtam én.
Megint nevettünk, majd csókot csók követett. Boldog voltam. Boldog, mert azzal voltam együtt, akit szeretek, és a barátság is megmaradt. Ennél jobbat nem kívánhattam volna.

-FIN-

álom vagy valóság?

Álom vagy valóság?
(7. rész)
Kb. fél óra múlva Zane megcsörgetett, így elindultam. A kapun kilépve viszont megálltam, és visszafordultam. Csak úgy pörgött az agyam, jöttek a kérdések a fejemben. Egy barát volt a tét. De aztán meggyőztem magam arról, hogy tudnom kell, mi történt. El is indultam. A megbeszélt helyre még így is előbb értem oda. A szökőkút melletti padok közül leültem az egyikre, és vártam.

Pár perc múlva megérkezett a busz, és a sok utas között megláttam leszállni Zane-t. A szívem hevesen dobogott. Miután Zane odajött hozzám, köszöntünk egymásnak, de mikor puszit adott volna, elhúztam a fejem. Láttam Zane-nen, hogy meglepődött ezen.
-Mi a baj? Mi történt? – kérdezte tőlem.
Ez inkább én kérdezném tőled... – gondoltam magamban. Próbáltam összehozni a szavakat, mondatokat, de nem ment. Csak néztem előre. Nem tudtam a szemébe nézni.
-Rosszul vagy Rikki? Megijesztesz...
Még mindig nem szólaltam meg. Nem mertem. Tudtam, hogy elveszíthetek egy barátot. De nem bírtam tovább csöndben maradni. Örökké nem húzhatom az időt. Kinyitottam a számat, de a szavak nem jöttek ki. Úgy döntöttem, a tettek beszéljenek helyettem. Odafordultam hozzá, belenéztem a szemébe, majd megcsókoltam. Hirtelen, nem számíthatott rá. De 2 mp múlva elhúztam magam tőle, mert eljutott az agyamig...
-Álom volt. – mondtam elcsukló hangon, majd felálltam, és elindultam. Éreztem, hogy sírok.

De valaki megfogta a csuklómat. Nem tudtam tovább menni. Megfordultam. Zane állt velem szemben. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak halott lennék. Rámjött a remegés is. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a szituáció. Minden másodpercet egy órának éreztem. Majd Zane elengedte a kezem, és gyengéden letörölte arcomról a könnycseppeket.
-Nem álmodtad. – nyögte ki, és megcsókolt. Hosszan és finoman. Legszívesebben megállítottam volna az időt. A szívem a torkomban dobogott.
-El se hiszem... – fakadt ki belőlem, és megöleltem.
Boldog voltam.

másnaposság?

Álom vagy valóság?
(6. rész)
Arra ébredtem, hogy fáj a fejem. Az esés miatt lehetett. Kinyitottam szemem, és rájöttem: otthon vagyok. Nem hittem annak, amit láttam. Felültem az ágyamban, és csak körbe-körbe néztem.
-Csak álmodtam volna? De olyan valóságos volt... – mondtam hangosan, mikor észrevettem a csuklómon lévő piros foltot – ...ha megtörtént, mit keresek itthon?
Kipattantam az ágyból, majd odaültem a géphez. Beszélnem kell Zane-nel. Felmentem MSN-re, de még nem volt fent. Azonban Kiira rámírt:

-Szijjja!!! Na hogy vagy? Eléggé kiütötted magad tegnap... :D
-Szia...micsoda? Nem emlékszem semmire...vagyis. Mi történt?
-Hát csak annyi, h jó sokat ittál... :P
-Tényleg?
Ahogy ezt leírtam, láttam Zane-t bejelentkezni.
-Figyelj! Ezt még megbeszéljük, de most nem tudok írni. Puszi
-Furcsa vagy. De oké. Akkor majd re. Cupp

Miután bezártam az ablakot, ráírtam Zane-re:
-Szia! Beszélnünk kell...nagyon fontos!
-Szia! Hát már beszélünk. :P Jól vagy? Tegnap nagyon sokat ittál.
-Ne viccelődj most. Tényleg beszélnünk kell...tudnánk találkozni?
-Persze. Mikor és hol?

Leírtam neki, majd lejöttem MSN-ről. Kicsit rendbe szedtem magam, majd az időt kémleltem. Megbeszéltem Zane-nel, hogy ha már a közelben van, csörgessen meg, és elindulok. Elég rossz passzban voltam. Tisztába voltam vele, hogy ami következni fog, az örökre megváltoztatja kapcsolatunkat. De tudnom kellett, mi történt...

szitakötő titka

Álom vagy valóság?
(5. rész)
Hirtelen arra ébredtem, h lazul a kötél a kezemnél.
-Most miért oldod el a kötelet?
Nem válaszolt.
-Miért nem válaszolsz? Mire készülsz?
Még mindig hallgatott, majd megfogta a kezem, és segített felállni. Éreztem, hogy nincs rajta a jelmez.
-Ennyi volt. Elmehetsz.
És mégis hogyan, ha nem látok semmit? – kérdeztem, de valami miatt nem jött ki hang a torkomon. Egy pillanatra ledöbbentem, míg eljutott az agyamig a hang...egy ismerős hang.

Kezemmel elkezdtem tapogatózni, hogy be tudjam azonosítani „Szitakötő” arcát. Elakadt a lélegzetem...
-Úristen...Zane?!
Szédülni kezdtem, a levegőt csak úgy kapkodtam, de mind hiába. Éreztem, hogy elesek és elvesztettem eszméletemet...

elszabadult érzelmek

Álom vagy valóság?
(4. rész)
Lábam segítségével odagurultam székestül elé. A kerekek gördülésére kinyitotta szemét.
-Te mit csinálsz?
-Csukd be a szemed.

Meg kell hagyni, ilyen esetben ilyet mondani elég butaság volt...de meglepetésemre Szitakötő becsukta szemeit. Bár elnéztem volna még szemeit...gyönyörű szemei vannak. Majd folytattam, amit elkezdtem. Egyszerűen én magam se értem, hogyan vetemedtem erre. Felemeltem egyik lábamat, és gyengéden simogatni kezdtem vele. Térdétől a combjáig. Majd a másik lábammal ugyanezt. Aztán mindkettővel. Derekánál átkaroltam a lábaimmal, és így közelebb húzódtam hozzá. Éreztem, hogy nagyon a határon vagyok. De nem tudtam leállni. Közelebb hajoltam, ahogy a kötél engedett, és megcsókoltam. Nem tartott sokáig, mert nem tudtam, hogy fog rá reagálni. Majd ismét megcsókoltam, és ezt viszonozta. Elkapott a hév. Nagyon jól éreztem magam abban a pillanatban. És ez kölcsönös volt. Valami azonban jobban hajtott...a kíváncsiság. Láttam, hogy a jelmeze hátul zipzárral volt ellátva. Talán én se gondoltam végig mit teszek, de próbáltam számmal lehúzni.

-Mit művelsz? Ez volt a cél? – förmedt rám Szitakötő, és ellökött magától. A szék csak úgy gurult velem együtt.
-Sajnálom...
-Persze. Csak a bolondját járatod velem!
-Ez nem igaz! Ami történt...
-Nem érdekel a hazugságod. – mondta, majd elindult felém.

Nem tudtam, mire számítsak. Féltem. Azt hittem, bántani fog. De tévedtem. Újra bekötötte a szemem, és elvonult. Furcsálltam. És mi jöhet ez után? – gondoltam magamban. Már fáradt voltam, úgy éreztem, kezdek elaludni.

érzelmek kavarodásában

Álom vagy valóság?
(3. rész)
Később rám jött az, amit sosem vártam. Hívott a természet...

-Van egy problémám...
-Mi az?
-...ki kell mennem a mosdóba.
Éreztem, h lazul a kezemnél a kötél, majd a lábamnál is. Már eléggé elzsibbadtam ebben a pózban, így tudtam, jól fog esni egy kis mozgás. De valami nem úgy történt, ahogy én azt képzeltem. Segített felállítani, és elvezetett a mosdóig.
-Nem vennéd le a szememről a kötést, hogy lássak is valamit?
-Legyen. De nem szívesen teszem.
Gyengéden levette szememről a rátekert rongyot, és óvatosan kezdtem kinyitni a szemem. Nem tudtam, fényre vagy sötétségre számítsak. Ahogy kezdett a látásom visszajönni, egy zöld jelmezes alakot láttam meg magam előtt.
-Szitakötő?
-Hát csak nem leplezem le magam...
-A végén még a hősöm leszel, és nem is az elrablóm.
Egy mosollyal nyugtázta mondatom, majd bementem a mosdóba.

Úgy döntöttem, leveszem tornacipőmet, mert már megfájdult benne a lábam. Kicsit megmostam magam, ne legyek olyan csapzott. Miután kimentem, az jött, aminek jönnie kellett. Magamtól beleültem a székbe, Szitakötő pedig megkötözte hátul a kezem. Lábamat szabadon hagyta, és a szememet sem kötötte be.

Furcsa érzések kavarogtak bennem. Mikor megláttam Szitakötőt, testi vonzalmat kezdtem el iránta érezni. Én sem értettem. Tőlem olyan 7 méterre ült egy kanapén, próbált pihenni. Nem gondoltam végig, mit teszek...

alone in this fucking world

Álom vagy valóság?
(2. rész)
Kezdtem kellemetlenül érezni magam, hogy egyikünk se beszélt.

-Mondhatok valamit? – kezdtem beszélgetésbe bonyolódni vele.
-Persze.
-Valahol örülök, hogy elraboltál...bármi is lesz a vége, de örülök.
-Miért??? – csodálkozott a fiú.
-Mert legalább van egy kis izgalom az unalmas életemben.
-Ilyet még viccből se mondj!
-De hát ha így van? Figyelj...nem, inkább hagyjuk.
-Mondd csak nyugodtan.
-Legyen. Tudod az elmúlt időkben nem vagyok túl jól. Egyedül érzem magam. Persze tudom, hogy a barátaimra bármikor számíthatok, de ők sem tudnak mindig mellettem lenni. És nekik is vannak problémáik...
-Folytasd...
-Sok minden hiányzik az életemből. Szeretném, ha lenne mellettem valaki, akihez bármikor odabújhatok, átölelhetem, megcsókolhatom. Szerelemre vágyom...
-Most ezen meglepődtem...
-Miért?
-...egy ilyen szép lány hogy lehet ennyire magányos?
-Szép? Be van kötve a szemed, hogy nem látsz?
-Jó, nem fogok ezen leállni vitatkozni. Egyébként sem a külső a fontos.
-Már akinek...
-Mindegy. És nem is tetszik senki?
-Azt nem mondtam.
-Szóval van kiszemelted...
-Ez így erős kijelentés. Bár van egy srác, aki tetszik, de ennyi az egész.
-Ő nem tud róla?
-Nem...és jobb ez így.
-Honnan tudod?
-Tudom. Nem tennék tönkre egy barátságot.
-És ha kölcsönös ez a fajta szimpátia?
-Nem hiszem...akkor talán már lépett volna.
-Ezt miből gondolod?
-A beszélgetéseinkből. Sokszor vannak félreérthető beszélgetések mindkét irányban. De ő vagy nem akarja érteni, vagy tényleg nem érti...
-...
-Na befejeztem. Nem fárasztalak ezzel. De köszönöm, hogy meghallgattál. Jól esett.
-Szívesen.

Kellemesen csalódtam most benne. Jó volt elmondani egy olyan személynek, akit nem ismerek. És figyelmesen meghallgatott. Kezdett egyre szimpatikusabb lenni számomra.

a kezdetek

Álom vagy valóság?
(1. rész)
Vártam ezt a napot. A sok unalmas nap mellett végre kimozdulok itthonról, és együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. Csak az estére tudtam gondolni, számoltam visszafelé a múló perceket. Kigondoltam, mit veszek fel. Forró nyári nap volt a mai, így a kedvenc szettem mellett döntöttem: fekete szoknya tornacipővel, és egy csinos fekete felső. Délután még MSN-en megbeszéltem a többiekkel, pontosan mikor és hol találkozunk. Meglepő módon repült az idő. Hamar el is jött az este. Elköszöntem édesanyámtól, majd útnak indultam.

A megbeszélt helyen találkoztam barátnőmmel, Kiira-val, és a többiekkel, Heikki-vel, Zane-nel, aki iránt többet éreztem puszta barátságnál, és még pár új arccal, akikkel eddig nem találkoztam. Illedelmesen bemutatkoztam nekik, majd kezdődhetett a baráti összeröffenés. Nagyon sokat nevettünk, jó kedvű volt mindenki, és persze a finom italok fogyasztását se hanyagoltuk. De valami miatt mégsem akart jól összejönni ez a nap. Hirtelen rosszul lettem, és elájultam...

Elkezdtem ébredezni, de szememet nem bírtam kinyitni. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért kiabálni akartam...de a szám le volt ragasztva. Szorítást éreztem a kezemen is, és rájöttem, nem tudok megmozdulni sem. A hideg ment végig a hátamon, miközben tudatosult bennem, hogy elraboltak. Próbáltam mocorogni, hátha fel tudok borulni a székkel együtt, de pechemre görgős széken kaptam helyet. Úgy döntöttem, megpróbálok megszabadulni a számon lévő ragasztószalagtól, ezért arcomat a vállamba kezdtem dörzsölni. Már majdnem elértem az ajkaim szélét, de lépéseket hallottam közeledni...

-Leveszem, ha nem kezdesz el kiabálni. Úgysem hallja meg itt senki, és csak fogyasztod az energiádat. - mondta eltorzított hanggal a fiatalember.
El kellett ismernem, más választásom nincs. Jelzésképpen bólintottam, így számról lekerült a ragasztószalag.
-Hol vagyok? És te ki vagy? Miért raboltál el?...Meg akarsz ölni???
-Állj le, nyugi. Ha meg akarnálak ölni, akkor nem gondolod, hogy már megtettem volna?
Azt kell, hogy mondjam, van benne valami.
-Akkor miért raboltál el?
-Majd idővel rájössz. – zárta beszélgetést a rejtélyes idegen.
Nem voltam elégedett ezzel a válasszal, de jobbnak láttam, ha csöndben maradok...legalábbis egy időre. Ahogy telt az idő –bár időérzetemet teljesen elvesztettem-, megszomjaztam. Amint kértem innivalót, egyből kaptam. Méghozzá kívánságomhoz híven. Ezen magam is meglepődtem.
-Nem vagy éhes?
-Nem gondolod, hogy neked ebben a helyzetben le tudna menni akár egy falat is a torkodon?
-Jogos...de nincs mitől tartanod. Higgy nekem!
-Kösz...
-Biztos nem vagy éhes?

Végülis kértem pár falatot. Mivel nem láttam semmit, ő etettet. De ez se ment olyan könnyen. Az első falatnál direkt összekent...azt hitte, ezzel nagyon poénos. Normális esetben talán én is nevettem volna rajta, de ebben a szituációban valahogy nem tudtam mosolyra görbíteni a szám. Bocsánatot kért a turpiságáért, majd normálisan etetett tovább.

Mindketten csöndben voltunk, így kicsit a gondolataimba merültem. Magam se értem, miért, de nem gondoltam, h rossz ember lenne az elrablóm. Bár fogalmam se volt, ki volt.

álomvilág

Korábban a blogol.hu-n volt már egy ilyen blogom, de mivel azt nem használom, úgy gondoltam itt újra létrehozom. Hogy milyen blog is ez? Történetek, melyeket én írok. Egy már meg van írva, abból naponta fogok felrakni egy részt (ma lesz az első), majd idővel lesz mégegy, amit hamarosan kezdek el írni. A fejemben már úgy-ahogy megvan a történet, de nem teljes, ezért az is könnyen meglehet, h ritkábban lesznek új részek. Na de most előbb az első történetem jön, melynek címe:

Álom vagy valóság?
Szívesen várom a kritikákat, nem kell regisztráltnak lenned! (: