Álom vagy valóság?
(7. rész)
Kb. fél óra múlva Zane megcsörgetett, így elindultam. A kapun kilépve viszont megálltam, és visszafordultam. Csak úgy pörgött az agyam, jöttek a kérdések a fejemben. Egy barát volt a tét. De aztán meggyőztem magam arról, hogy tudnom kell, mi történt. El is indultam. A megbeszélt helyre még így is előbb értem oda. A szökőkút melletti padok közül leültem az egyikre, és vártam.
Pár perc múlva megérkezett a busz, és a sok utas között megláttam leszállni Zane-t. A szívem hevesen dobogott. Miután Zane odajött hozzám, köszöntünk egymásnak, de mikor puszit adott volna, elhúztam a fejem. Láttam Zane-nen, hogy meglepődött ezen.
-Mi a baj? Mi történt? – kérdezte tőlem.
Ez inkább én kérdezném tőled... – gondoltam magamban. Próbáltam összehozni a szavakat, mondatokat, de nem ment. Csak néztem előre. Nem tudtam a szemébe nézni.
-Rosszul vagy Rikki? Megijesztesz...
Még mindig nem szólaltam meg. Nem mertem. Tudtam, hogy elveszíthetek egy barátot. De nem bírtam tovább csöndben maradni. Örökké nem húzhatom az időt. Kinyitottam a számat, de a szavak nem jöttek ki. Úgy döntöttem, a tettek beszéljenek helyettem. Odafordultam hozzá, belenéztem a szemébe, majd megcsókoltam. Hirtelen, nem számíthatott rá. De 2 mp múlva elhúztam magam tőle, mert eljutott az agyamig...
-Álom volt. – mondtam elcsukló hangon, majd felálltam, és elindultam. Éreztem, hogy sírok.
De valaki megfogta a csuklómat. Nem tudtam tovább menni. Megfordultam. Zane állt velem szemben. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak halott lennék. Rámjött a remegés is. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a szituáció. Minden másodpercet egy órának éreztem. Majd Zane elengedte a kezem, és gyengéden letörölte arcomról a könnycseppeket.
-Nem álmodtad. – nyögte ki, és megcsókolt. Hosszan és finoman. Legszívesebben megállítottam volna az időt. A szívem a torkomban dobogott.
-El se hiszem... – fakadt ki belőlem, és megöleltem.
Boldog voltam.